osztályprogram
Márton napi vígasságok – Így ünnepeltek Márton- napján a Foglalkoztató 1,2,3-as csoportok
November 10-én, pénteken délelőtt a három csoport megtekintette a Szent Mártonról szóló legendát. Ezután saját készítésű kis lámpásokkal vonultak fel a Foglalkoztató 3-s csoport termébe, ahol mondokákat, körjátékot játszottak és népi gyermek játékokba kapcsolódhattak be. A vígasság végén természetesen nem…
Kertészkedtünk – Foglalkoztató 3. csoport
A 2023/2024-es tanévben csoportunk tervbe vette a levendula-fűszernövény kert megvalósítását. Tanulmányi kirándulás keretében október elején eljutottunk az újtelepi kertészetbe. A kertészetben Simonné Cseri Andrea nagy szakértelemmel tájékoztatást nyújtott a csoport számára a levendula gondozásával kapcsolatos teendőkről. A kertészetbe való kijutásban…